Dr. Kohán József

A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű, biológiailag aktív szerves vegyületek, melyek legjelentősebb részét a szervezet, maga nem képes előállítani, így azokat a táplálékkal kell bevinni.

A vitaminok közül egyesek a kémiailag hozzájuk hasonló szerkezetű anyagból, az elővitaminokból (provitaminok) képződnek. A zsíroldékony vitaminok közül néhány ilyen elővitaminokból képződik, ebben a formában kerül a szervezetbe. Az A-vitamin elővitaminja például a béta-karotin, amely a sárgarépában és a sütőtökben található meg. A vízoldékony vitaminoknak nincs provitaminja.

Léteznek olyan anyagok, melyek valamilyen vitamint kiszívnak az enzimekből, ezeket antivitaminoknak (vitamin-antagonistáknak) nevezzük. Az ilyen vegyületek a fehérjét és nem fehérjét tartalmazó molekulából álló, „koenzim”-ként működő komplexben a vitamin helyét elfoglalják, ennek következtében az enzim biológiailag hatástalanná válik. Vitaminhiányt, ill. vitaminelégtelenséget okoznak.

Vitaminhiányos táplálkozás esetén kóros tünetek jelentkezhetnek: enyhébb esetben a vitaminszegénység (hipovitaminózis), súlyosabb esetben vitaminhiány léphet fel. Túlzott bevitelük is káros lehet, ilyenkor hipervitaminózisról beszélünk (ez például vitamintabletták mértéktelen szedése esetén alakulhat ki), s ez szintén jellemző tünetekkel járhat. A hipervitaminózist kiváltó, korábban megállapított dózisokról sorra bizonyosodik be, hogy akár többszörösük sem okoz komoly egészségügyi kockázatot, ha azt nem tartósan alkalmazza a páciens.

A vegyes táplálkozás általában fedezi a vitaminszükségletet, ám az étrend összeállításánál nemcsak arra kell törekedni, hogy a táplálék nyersanyaga vitaminban gazdag legyen, hanem figyelemmel kell lenni arra is, hogy az ételek elkészítése során – főleg a hevítés hatására – a vitaminok 10-50%-a is elbomolhat, elveszhet. Az egészséges szervezet működéséhez nemcsak vitaminokra, hanem ásványi anyagokra, kofaktorokra és nyomelemekre is szükség van.

A vitaminokat oldhatóságuk alapján két nagy csoportra oszthatjuk:

•        Zsírban oldódó vitaminok (lipovitaminok),

•        Vízben oldódó vitaminok.

A két csoport tagjai között nincs vegyi rokonság, de még a vízben oldódó B- és C-vitaminok között sem találunk ilyet. Viszont a kapcsolat a két csoport között rendkívül fontos: a P-vitamin segíti a C-vitamin felszívódását és megvédi az oxidációtól. A C-vitamin kísérője, általában ugyanazokban az élelmiszerekben fordul elő.  A szervezet számára azonban mind a zsíroldékony, mind a vízoldékony vitaminok szükségesek, a szervezet védekező mechanizmusát együttesen erősítik. A vitaminok élettani hatására leginkább hiányuk (az avitaminózis) esetén fellépő betegségekből következtethetünk.

A vitaminok felfedezése

Az 1910-es években jutott el a tudomány odáig, hogy az évszázados tapasztalatokat összegezze. A tápláléknak az energiát szolgáltató tápanyagokon, az ásványi sókon és a vízen kívül egyéb járulékos anyagokat is kell tartalmaznia. Ezeket az anyagokat Kazimierz Funk, lengyel biokémikus nevezte el vitaminoknak 1912-ben.

Kísérleti úton megállapították, hogy a patkányok zavartalan fejlődéséhez legalább két ilyen anyagra van szükség. Az egyik zsírban vagy zsíroldószerekben, a másik pedig vízben oldódik. Ekkor nevezték el az elsőt A-, a másodikat B-vitaminnak. Innentől ezen fontos anyagok jelzésére az ABC betűit használták.

A vízben oldódó vitaminról kiderült, hogy a skorbutra hatástalan – tehát kell lennie egy harmadik vízben oldódó anyagnak is. Ezt nevezték el C-vitaminnak. Majd az A-vitaminról állapították meg, hogy két vitamin keveréke. A csukamájolaj több órán át 100 °C-on tartva elveszti szaruhártyafekély (xeroftalmia) gyógyító hatását, de az angolkórra még így is hatásos, ezért ezt D-vitaminnak nevezték el. Később a harmadik zsírban oldódó anyagot E-vitaminnak nevezték, majd a K-vitamin következett.

Ezzel majdnem egy időben felfedezték, hogy a B-vitamin sem egységes, így jutottak a B1-vitamin, majd később a hevítési kísérletek után a B2-, B6-, és B12-vitaminok felfedezéséhez. Találtak még más alkotórészeket is, amelyek kémiai szerkezetét már ismerték, ezeket kémiai nevekkel látták el (például: biotin, nikotinsav, pantoténsav), de emellett B-komplexen belüli számmal is (sőt, egyeseket több jelöléssel is, például biotin: B7-vitamin, H-vitamin). Később természetesen a többi vitamin szerkezetét is meghatározták.

A vitaminról alkotott fogalmunk, az utóbbi évtizedek kutatásainak eredményeivel, tovább módosul. Kiderült egyes vitamin jellegű anyagokról, bár ennek ellenkezőjét gondolhatnánk, hogy más állatfajok számára egyáltalán nem nélkülözhetetlenek. Az emberben a B12-, és K-vitamin vitaminhiányos állapotát hiányos étrenddel nem lehet létrehozni, mert a normális bélbaktérium-flóra ezeket képes előállítani. Ha azonban a szervezetben (pl. a tápcsatorna egy részének műtéti eltávolítása miatt) felszívódási zavarok lépnek fel, vagy antibiotikumos kezelés következtében elpusztul a bél baktériumflórája – kialakulhat a hiánybetegség.

A leggyakoribb vitaminhiányos betegségek, tünetek:

•        Farkasvakság (A-vitamin hiánya)

•        Beri-beri (B1-vitamin hiánya)

•        Pellagra (B3-vitamin hiánya)

•        Vészes vérszegénység (B12-vitamin hiánya)

•        Zsibbadás (B12 vitamin hiánya)

•        Skorbut (C-vitamin hiánya)

•        Angolkór (D-vitamin hiánya)

•        Véralvadási zavar (K-vitamin hiánya)

A C-vitamin története

A C-vitamin hiányakor kialakuló betegség, a skorbut, az egyik legrégebben ismert hiánybetegség, már a XVI. század elején leírták. Ez a betegség nagy pusztításokat okozott háborúk és éhínségek idején, illetve a hajósnépeknél. Felismerték, hogy a gyümölcsöt is tartalmazó étrend a hosszú hajóutakon segít a skorbut megelőzésében. Az 1700-as évek közepén, amikor még semmit sem tudtak a vitaminokról, egy hajóorvos (J. Lind) rájött arra, hogy a hosszú hajóutakon jelentkező betegség a skorbut, mely fogínyvérzéssel, a fogak kihullásával, rossz sebgyógyulással jár.

1800-ig ez volt a tengerészek legrettegettebb betegsége, amíg egy angol hajóorvos, Lind a rendszeres vizsgálatok után rájött, hogy a kór nem támadja meg azokat, akik citrusféléket is fogyasztanak.

Csak 1912-ben tengerimalacokon végzett kísérletek során sikerült igazolni, hogy a skorbut valóban hiánybetegség. 1920-ban C-vitaminnak nevezték el azt a tápanyagkomponenst, amelynek hiánya a skorbutot okozza.

1937-ben Walter Haworth kémiai Nobel-díjat kapott az aszkorbinsav szerkezetének meghatározásáért (megosztva Paul Karrerrel, aki a vitaminokat kutatta), és ugyanebben az évben az orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert kapta, aki a C-vitamin biológiai hatásait tanulmányozta. Az 1920-as években, mikor felfedezték, néhányan még hexuronsavnak nevezték.

Dr. Szent-Györgyi Albert a 30-as évektől egy oxidációs folyamat reakciós késését kutatta, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy ez valamilyen redukáló anyag meglétére utal. észrevette, hogy ez az anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismertté vált, hogy az emberi sejteknek szükségük van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Egyébként az emberen kívül, még néhány faj van, amelynek a szervezete nem képes a C-vitamin előállítására, ez pedig a tengerimalac, a gyümölcsevő denevér, az emberszabású majmok, a pisztráng és a lazac.

Szent-Györgyi pályafutásának elején a biológiai oxidációval foglalkozott, kimutatta, hogy az anyagcsere a hidrogén és az oxigén aktiválásán alapul. Már felfedezése előtt tudták, hogy a szervezet a tápanyagok hidrogénjének elégetéséből kap energiát (nem a szén és oxigén széndioxiddá alakulásából!). Heinrich Otto Wieland úgy gondolta, hogy „a molekulák dehidrogéneződése a biológiai oxidáció alapja, és ezt követően az oxigén közvetlenül tud reagálni az aktív hidrogénatomokkal”. Otto Heinrich Warburg feltételezése ezzel szemben az volt, hogy a biológiai oxidáció főszereplője az aktivált oxigén.

Szent-Györgyi Albert így idézte fel a történteket: „Engem érdekelt ez az ellentmondás, és találtam egy nagyon egyszerű módszert, amivel megmutattam, hogy mindkét félnek igaza van, az aktív hidrogént az aktív oxigén oxidálja. Egy jó kis cikket írtam erről.” Ez az eredmény később a 20. század egyik mérföldköve lett.

Szent-Györgyi úgy vélte, a hidrogén (proton + elektron formában) sorban vándorol anyagról anyagra, s közben a vegyületek lépésről-lépésre energiát adnak le. Végül a proton és elektron a levegő oxigénjével vízzé alakul. A biológiai égés során felszabaduló energia energiaigényes biológiai folyamatokat tesz lehetővé. Ebben a folyamatban pontosan kimutatta, hogy egyes dikarbonsavak (borostyánkősav, fumársav, almasav, oxálecetsav) a sejtlégzést katalitikusan fokozzák. Az oxidációs láncszemek jelentős részének felderítéséért kapott 1937-ben orvosi Nobel-díja, s nem magáért, a C-vitamin felfedezéséért.

Az ún. citrátkör teljes mechanizmusát barátja, Krebs tisztázta. (Szent-Györgyi - Krebs ciklus). Nobel-díjasunk felfedezte a C4 dikarbonsav-katalízist, ami a Krebs-féle körfolyamat alapját képezi. A peroxidáz-rendszerre vonatkozó felfedezései vezették el ama redukáló ágens felfedezéséhez, amely az oxidáláshoz szükséges, és később aszkorbinsavként vált ismertté. Megállapította a hexuronsav összetételét, amit azonosított az aszkorbinsavval, és ami nem más, mint a C-vitamin.

A sejtek anyagcseréje és az oxidáció kapcsolata

A sejtek lebontó folyamataiban felszabaduló energia jó része ATP-szintézisre fordítódik. A legfontosabb a szénhidrátok lebontása, mely a sejtekben a biológiai oxidáció folyamatában történik. A folyamat során a poliszaharidok először glükóz-foszfát építőegységekre bontódnak le.

A biológiai oxidáció első szakaszában a glikolízisben a glükóz-foszfát glicerinaldehid-foszfáttá alakul. A következő lépésekben három szénatomos piroszőlősavvá alakul, miközben a foszfát-csoportok leszakadása ATP keletkezését eredményezi. A glikolízis végén a piroszőlősav CO2 leadása közben két szénatomos acetilcsoporttá alakul, melyet a koenzim-A szállít el a citromsavciklus (biológiai oxidáció 2. lépése) színhelyére.

Itt a leváló acetilcsoportot felveszi a négy szénatomos oxálecetsav és hat szénatomos citromsavvá alakul. Ez több lépésben két CO2 leadása és nyolc NADH létrehozása során visszaalakul oxálecetsavvá.

A biológiai oxidáció befejező szakasza a terminális oxidáció. Ide szállítódik az előző két szakaszban leadott hidrogén. A rendszer első tagja a NADH-ról átvett elektronnal redukálódik, majd a sorban következő elektronfelvevő tagnak átadva azt oxidálódik. Ez mindaddig folytatódik, míg az elektron a végső elektronfelvevő molekulára nem ér. Ebben a rendszerben szállított elektronok lépésenként alacsonyabb energiaszintre kerülnek - ATP szintetizálódik.

A végső elektronfelvevő a légzésből származó oxigén, amely a hidorgénionokkal (NADH-ból) vízzé alakul. Míg a glikolízis során csak 2 mól ATP keletkezik, addig a terminális oxidáció során 36 mól egyetlen mól glükóz oxidációjából. Ez oxigéndús, aerob körülmények között játszódik így le. Ha a környezet nem tartalmaz elég oxigént, anaerob körülmények között zajlik le az anyagcsere-folyamat, s ekkor erjedésről beszélünk.

Az erjedés első lépései megegyeznek a glikolízis folyamatával a piroszőlősav-szubsztrátig. Innentől több út lehetséges. Az egyikben CO2 lép ki, a végtermék etanol, a másik során tejsav keletkezik. Mivel mindkét termék további oxidálással energiát tudna termelni, az erjedés energetikai szempontból nem gazdaságos: 1 mól glükóz erjedése során 2 mól ATP keletkezik.

 Otto H. Warburg 1932-re izolálta az első "sárga enzimet" (flavinenzimet vagy flavoproteint), amely részt vesz a sejtek dehidrogénezési reakcióiban. Felfedezte, hogy az enzim egy fehérjét nem tartalmazó komponenssel (mai nevén koenzimmel), a flavin-adenin-dinukleotiddal együtt fejti ki hatását. 1935-ben egy másik koenzimben kimutatta a nikotinsavamidot. Ez a koenzim, amely szintén részt vesz a biológiai dehidrogénezésben, később a nikotinsavamid-adenin-dinukleotid (NAD) nevet kapta. Warburg a fotoszintézist is tanulmányozta, és ő figyelte meg elsőként, hogy a rosszindulatú sejtek szaporodásához jóval kevesebb oxigénre van szükség, mint az egészséges sejtekéhez.

Warburg legnagyobb érdeme a folyamatokat katalizáló sárga enzim (a citokróm rendszer része) felfedezése mellett, hogy rájött, a ráksejtek hasonló sejt-légzéssel, anaerobiózissal élnek, s nemhogy szükséges számukra az oxigén, inkább zavarja őket.

A Nobel-díjas tudós kísérletei során 42 állatfajnál alakított ki rákos betegséget kizárólag azáltal, hogy lecsökkentette vérükben a pH-értéket, és megfosztotta a sejteket az oxigéntől. észrevette, hogy a már enyhe savtúlsúly is drasztikusan lecsökkenti a vérben oxigénszintet. A túlzottan lúgos vérben is csökken az oxigén mennyisége, de a fokozottan savas környezet sokkal nagyobb problémát jelent.

Warburg kísérleteinek másik tanulsága az volt, hogy a ráksejtek – a legtöbb baktériumhoz hasonlóan – oxigénszegény környezetben szeretnek élni. Valahányszor lecsökkentette 35%-kal az oxigén szintjét egy egészséges sejtben, az elrákosodott. Kiderítette, hogy az oxigén mennyiségének növekedése megakadályozza a rákos sejtek burjánzását, és végső soron – akárcsak a lúgos környezet – el is pusztítja őket.

Az aszkorbinsav felfedezésének története

Szent-Györgyi Albert az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el (1928). Hazatérve, Szegeden – ahová Klebelsberg Kunó hívta haza 1930-ban a szegedi egyetem Orvos Vegytani Intézetének professzori állására – olyan forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra leginkább a marha mellékvese látszott alkalmasnak, melyet a Pick Szalámigyártól szerezték be, de az intézet szűkös pénzügyi keretei nehézségek elé állították a tudóst.

Érdekes körülmények között jött rá arra, hogy a szegedi paprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök vagy épp a marha mellékvese. A legendák szerint nem szerette a paprikát, és amikor egyik este a felesége a vacsora mellé egy darab paprikát is odatett, rutinos, és higgadt férjként, veszekedés, vitatkozás helyett egy óvatlan pillanatban a köpenye zsebébe dugta. Elfogyasztotta a vacsoráját, majd lement a laboratóriumába, és mivel sok más zöldség és gyümölcs után, amiket addig sikertelenül kipróbált, veszíteni valója nem lévén elővette a vacsoráról kimenekített paprikát, és munkához látott. állítólag aznap éjjel a kezében volt a megoldás. Tudta, hogy megtalálta a C-vitamin aranybányáját. A korábbi apró, jelentéktelen mennyiségek után egyszeriben több kilónyit tudott előállítani. A szegedi paradicsompaprika 10 liter présnedvéből 6,5 gramm hexuronsavat tudtak kivonni.

Szent-Györgyi Albert emlékezése szerint: "Pár héttel később másfél kilogramm vitamin volt a kezemben addig csak ezredgramm mennyiségek voltak. Ezt szétosztottam az egész világon, és onnan tudtuk meg, hogy mi a C-vitamin pontos kémiai szerkezete. Ennek a következménye, hogy ma tonnaszámra gyártják, mint az emberi egészségnek az alapvető forrását."

Felfedezte, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen), vagyis a hexuron-sav azonos a C-vitaminnal. 1932. március 26-án az Orvosi Hetilapban volt a világon először nyomtatásban olvasható, hogy az identifikálás sikerült, "a hexuronsav nem más, mint a vitamin-C".

A fáma szerint az általa előállított új vegyületet, amely hasonlított a cukrokra, először ignose-nak ("ismeretlen cukor"-nak) nevezte el. A felfedezésről beszámoló cikket visszautasították a vegyület komolytalan neve miatt. Szent-Györgyi ekkor a Godnose ("Isten tudja cukor") nevet választotta. A második visszautasítást követte a hexuronsav elnevezés, amely később aszkorbinsavra („skorbut ellenes sav”) változott, méghozzá a skorbut megelőzésével kapcsolatos hatása miatt. Az ő leleményes névadása őrzi a paradicsompaprika (paprika és vitamin szavakból alkotott) „pritamin” találó elnevezését is.

Napjainkban az L-aszkorbinsavat többnyire nem a C-vitaminhiány megelőzésére használják, sokkal inkább antioxidáns, sejtvédő hatása adja használatának a fontosságát.

M. Nishikimi és munkatársai (1992) megállapították, hogy a tengerimalacnál az L-gulonolakton-oxidáz pszeudogén kevesebb mint 20 millió éve szenvedett mutációt.

Az aszkorbinsav az egyik legfontosabb vitamin, számos reakció elősegítője. Antioxidáns hatása fokozza a sejtek regenerációját, közömbösítve a szabadgyököket, elengedhetetlen a kötőszövet fontos alkotójának, a kollagénnek a képződéséhez, fontos szerepe van a sejtlégzésben, növeli az immunrendszer által termelt ellenanyagok szintjét a vérben, és így a szervezet sokkal aktívabban leküzdheti a fertőzéseket, betegségeket. Erősíti az izomszövetet, a hajszálerek falait, segíti a sebek gyógyulását, a kalcium, a vas felszívódását, nélkülözhetetlen a fogak, a fogíny és a csontok egészsége szempontjából. Sokféle enzimet aktivál, részt vesz a mellékvesekéreg-hormonok szintézisében, védelmet nyújt a stressz ellen, nagyobb mennyiségben segíthet egyes rosszindulatú daganatok gyógyításában, csökkenti a szürkehályog kialakulásának a kockázatát stb.

A C-vitamin szerkezete, kémiai tulajdonságai

Az aszkorbinsav cukorszármazéknak tekinthető, az L-aszkorbinsav a 2-dezoxi-2-keto-L-gulonsav γ-laktonjának en-diol alakjának tekinthető. Vízben jól oldódik. Optikailag aktív vegyület, jobbra forgat. Sokszor hallható, hogy a szintetikusan előállított, illetve a természetes aszkorbinsav szervezetre gyakorolt hatásában nincs különbség. Ez azonban nem teljesen igaz: a C-vitamin 2 izomerje (azonos atomszámú, de eltérő kapcsolódási sorrendű molekulák), az L- és D-aszkrobinsav közül az előbbi a bioaktív forma, vagyis csak ez rendelkezik teljes vitaminhatással. Míg a természetes forrásokban kizárólag ez található meg, a szintetikus úton előállított vegyületek D-aszkorbinsavat is tartalmaznak.

Mivel az utóbbit a szervezet nem képes hasznosítani, nagyobb mértékben ürül ki, mint az L-izomer. Ennek fényében logikusnak tűnik, hogy a vesekőképződés kockázatának emelkedését csak szintetikus aszkorbinsav bevitele mellett figyelték meg. Lásd később!

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Acidum ascorbicum néven hivatalos.

Egyértékű savként viselkedik, erős redukálószer. Nemcsak a Fehling-oldatot redukálja, savas kémhatású vizes oldatban az ezüstionokat ezüstté, a jódot jodidionokká alakítja. Redukció során maga az L-aszkorbinsav dehidro-L-aszkorbinsavvá oxidálódik. Ilyen módon ürül a vesén keresztül, s ezért a C-vitamin nem lehet a kalcium-oxalát vesekövek okozója.

Enyhe oxidációja dehidro-L-aszkorbinsavvá reverzibilis, mivel a keletkezett vegyület redukcióval visszaalakítható L-aszkorbinsavvá. A dehidro-L-aszkorbinsav erélyes oxidációkor tovább oxidálódhat, az ilyen folyamatok (például a bomlása oxálsavra és L-treonsavra) viszont már irreverzíbilisek. Az enyhe oxidációkor képződő dehidro-L-aszkorbinsav nem redukáló hatású, és nem mutat savi jelleget. Az L-aszkorbinsav öttagú laktongyűrűt tartalmaz, ami feltűnően stabil, még tömény lúgok hatására sem hasad fel. Ez viszont a dehidro-L-aszkorbinsav laktongyűrűjére nem igaz.

Az L-aszkorbinsav en-diol szerkezetű. Azért hajlamos enolizációra, mert egyrészt a molekula ekkor két szomszédos karbonilcsoporotot tartalmazna, ami a molekulát instabillá tenné, másrészt így kialakulhat egy stabilizáló intramolekuláris hidrogénkötés. Savjellege és redukáló tulajdonsága egyaránt az en-diol szerkezetével magyarázható. Az enolok a fenolokhoz hasonlóan erősebb savak, mint az alkoholok, az en-diolok pedig a kétértékű fenolokhoz hasonlóan redukáló tulajdonságúak (a kétértékű fenolok kinonokká oxidálódhatnak). A vegyület egyértékű savjellegét is feltehetően az egyik hidroxilcsoport és a karbonilcsoport között kialakuló hidrogénkötés okozza.

A C-vitamin biokémiai szerepe

A C-vitamin a legfontosabb vízben oldódó antioxidáns az emberi plazmában, ill. az emlősök sejtjeiben. Olyan mechanizmusok működnek ott, amelyek újrahasznosítják és akkumulálják az aszkorbinsavat egy koncentráció-gradienst kialakítva, ami arra utal, hogy a vitamin fontos sejten belüli és sejten kívüli funkciókkal rendelkezik.

A aszkorbinsav fontos szerepet tölt be számos reakcióban, köztük a mono-oxigenázok vagy di-oxigenázok működésében, amelyek molekuláris oxigént és Fe 2+-t vagy Cu2+-t is igényelnek kofaktorként. Az aszkorbinsav alapvetően két szerepet tölt be: vagy közvetlen elektronforrás az oxigén redukciójához, vagy protektív ágens, ami a vas és a réz redukált állapotát tartja fenn.

 A C-vitamin nagy koncentrációban található meg az emlősök mellékvesevelőjében. A C-vitamin a dopamin β-mono-oxigenáz kofaktora, ahol hidrogén-donorként funkcionál. Ez az enzim a noradrenalin szintézisét katalizálja a neuronokban és a mellékvesevelőben, ami metilációval alakul át adrenalinná. Utóbbi serkenti az adeilát-cikláz működését, mely ATP-ből cAMP-t termel. Ennek lebontását gátolja a C-vitamin, ami, megnöveli a szövetek cAMP-szintjét.

Számos reakcióban van szerepük az aszkorbinsav-függő dioxigenázoknak, amelyek a prokollagén prolin és lizin oldalláncának hidroxilációjáért felelősek, amely reakció a kollagén molekula tripla helix  konfigurációjának kialakulását eredményezi. Ebből következően a C-vitaminhiány abnormális szerkezetű kollagént eredményez, ami hatással van a bőr bazális memránjára, a kötőszövetekre, a kapilláris erekre, a szemlencsére és üvegtestre, valamint a csontok sejtközötti állományára is.

Az aszkorbinsav-hiány csökkent karnitin-szinthez vezet, ami megakadályozza a hosszú láncú zsírsavak mitokondriumba való transzportációját.

Összességében a C-vitamin 8, emlősökben található enzim elektron-donorjaként funkcionál. Három a kollagén-képzésban, 2 a karnitin bioszintézisében, és egy-egy a noradrenalin szintéziséhez, peptidhormonok amidálásához, valamint a tirozin anyagcseréhez elengedhetetlenül szükséges enzim.

A táplálékkal bevitt vas több, mint 90%-a nem hem-vas, de ez nehezebben szívódik fel, mint a hem-vas. Az aszkorbinsav erőteljes mértékben, de dózisfüggő módon serkenti a nem hem-vas abszorpciót, azáltal, hogy a belekben a vasat redukált formában tartja, így elősegíti a felszívódást. Az aszkorbinsav segíti továbbá a vas vérbe történő transzportját.

Mint erős redukáló ágens, a C-vitaminnak számos biokémiai funkciója van. Az aszkorbinsav egy rövid életű intermedieren, aszkorbinsav szabadgyökön vagy monodehidro-aszkorbinsavon keresztül oxidálódik dehi