A C-vitamin és a vesekő
„A vitamin olyan anyag, ami akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg.” Szent-Györgyi Albert
Mivel napjainkban egyre több mérgező (gyakran rákkeltő) vegyületet, toxint, növényvédőszert, antibiotikumot tartalmaznak ételeink, italaink, emiatt nincs olyan ember, aki egészségesen tudna táplálkozni. Ráadásul a szervezetnek a fent említett anyagok közömbösítésére sokkal több vitaminra és egyéb antioxidánsra van szüksége, mint a legtöbb orvos által ismert vitamin-táblázatok szerkesztésének idején - akár 10-15 évvel ezelőtt. Nem tudunk olyan mennyiséget elfogyasztani ezen anyagokat tartalmazó élelmiszereinkből, hogy azokból elég vitamint, ásványanyagot, nyomelemet juttassunk szervezetünkbe a káros hatások kiküszöböléséhez.
Érdemes tehát a most következő gondolatokon elmerengeni, s hozzáteszem, ez csak a napi C-vitamin szükségletünk szemszögéből nézi a problémát!
Az, hogy mennyi C-vitamin elegendő naponta, a tudósok és orvosok között is heves vitákat vált ki még mindig. Az általánosan elfogadott adag a régebben a skorbut megelőzésére javasolt napi 60-80 milligramm, ám ez a nézet napjainkban tarthatatlan. Ha csak ennyi C-vitamint fogyasztunk naponta, akkor tulajdonképpen állandóan a skorbut szubklinikai állapotában élünk. Mindehhez hozzátehetjük, hogy egy cigaretta elszívása (akár passzívan is) 50-100 mg C-vitamint tesz tönkre szervezetünkben. Egyébként sem lehet meghatározni senkinek a minimum és maximum beviteli dózisát, mert a szükséglete a nap folyamán is változhat annak függvényében, hogy milyen körülmények között él, van-e stressz hatás, környezeti ártalmak, egyéb betegsége?
Bár Szent-Györgyi Albert szerint legalább 1 000 mg C-vitamin bevitele lenne kívánatos mindenkinek, sőt Linus Pauling inkább 7-8 grammot ajánlott naponta, sokan attól féltik a betegeket és az „egészséges” vitaminszedőket, hogy a túlzott aszkorbinsav-bevitel vesekövet okoz náluk. Ennek magva abból adódik, hogy az aszkorbinsav metabolizmusának végterméke az oxálsav a leggyakoribb vesekő, a kalcium-oxalátkő okozója lehet. A mi Nobel-díjasunk utolsó éveiben szintén napi 7-8.000 mg C-vitamint szedett, mivel szerinte ennek a fontos anyagnak a hozzá kapcsolódó P-vitaminnal (korábbi nevén citrinnel, manapság rutinnal) együtt az egyik nagyon fontos funkciója, hogy a sejtek ún. strukturális fehérjéit építse. Ezeknek a molekuláknak a felszínén zajlik az elektrontranszport egy része, és mint a sejtek csontváza (citoszkeleton) rendkívül fontos, hogy bennük és felszínükön zavartalanul follyon az elektromos aktivitás. Ez Szent-Györgyi szerint maga az élet.
Ez az aktivitás különösen jól mérhető az agyban, a szívben és az izomzatban (EEG, EKG, EMG), így e szervek teljesítménye nagyban függ a C- és P-vitamin (ma már tudjuk, hogy a cink és a koenzim Q10) bevitelével, így hogy a tudós izomereje és agyi teljesítőképessége ne csökkenjen, ő is makacsul szedte az általa felfedezett, életfontos mikrotápanyagokat. Az említett molekulák építik tehát azokat a fehérjéket, melyeket ma kollagén vagy elasztikus rostoknak szokás nevezni, és a professzor egy évvel a Nobel-díja átvétele előtt rájött, hogy a paprika-kivonatból kristályosított aszkorbinsav magában fogyasztva inkább roncsolja e struktúrákat, mintsem építené őket. Úgy fogalmazott, kísérletei és az izolásás során "kiöntötte a kisbabát a fürdővízzel." Maga a tudós nem volt biztos benne, hogy ez a kidobott anyag tényleg ilyen fontos, ezért mivel az ABC-ben még csak a C-nél tartott, az aszkorbinsav felszívódását segítő, vele együtt a fehérjék felépítésében résztvevő anyagot P-vitaminnak keresztelte.
Az utókor sokszorosan igazolta megfigyelését és állítását, s ezért azok a tudósok és orvosok, akik ismerik a szervezet anyagcseréjét, sohasem javasolnak mesterséges aszorbinsavat beteg vagy éppen egészséges személyeknek, mert az keresni fogja a párját, és az előbb említett strukturális, építő fehérjékből kivonja a P-vitamin azt, ezáltal károsítva a sejteket. A természetes C- (és minden más) vitamin emellett ún. balra forgató molekula, míg a mesterséges, baktériumok által szintetizált jobbra forgató, így ez utóbbi szintén károsítja a szervezetet. Ez is hozzájárulhatott, hogy a vitamin-boom idején, amikor mindent igyekeztek e fontos mikrotápanyagokkal gyógyítani, káros mellékhatásokról kezdtek cikkezni.
(Mellékesen megjegyzem, ez a molekulák mikroszkópos vizsgálatakor megfigyelt tulajdonság, hogy a különböző anyagok a rájuk eső polarizált fényt jobbra vagy balra forgatják, részben Louis Pasteur nevéhez köthetők. Ez sokkal fontosabb felfedezése volt, mint munkássága bármely része, ami teli volt előzetes koncepcióit támogató hamisításokkal, csalásokkal - lásd védőoltások kifejlesztése.)
A legtöbb, teljes tudás birtokában gondolkodó kutató viszont állítja, nem oxálsav, hanem dehidro-aszkorbinsav (DHHA) formájában ürül a veséken keresztül a C-vitamin (a természetes, balra forgató L-aszkorbinsav). (Egyébként ma már sejtik, hogy pl. e fontos molekula rákellenes védőhatása éppen akkor a legerősebb, ha a vitaminnak antioxidáns hatása a dehido-aszkorbinsavvá alakulásakor prooxidáns, daganatsejteket roncsoló anyaggá válik. Az ilyen kezeléseknél akár 30-50.000 mg C-vitamint adnak vénásan a betegnek. Régi tanokon felnőtt, más kezelésekben érdekelt onkológusok persze ma is azt mondják, semmilyen antioxidánsnak nincs helye a rákterápiákban, mert nem tudják, hogy a C-vitamin éppen erősíti a kemoterápiás szerek és a sugárterápia hatását, mert fokozza a szöveti oxidációt, ami a daganatsejtek pusztulásához vezet. Ha ez a szokás megváltozna (paradigma váltás), csökkenthető lenne e szerek és a sugárterhelés dózisa, s kevesebb lenne a mellékhatásuk.)
De lássuk, milyen megfigyelésekre alapozták a kutatók különféle feltételezésüket! Az időrendiséget meghagyva azokat a megállapításokat emelem ki vastag betűkkel, melyek a nagydózisú C-vitamin adagolást veszélyesnek tartják. Mint látni fogjuk, ez a kisebb része a megfigyeléseknek, mégis ezeknek van máig nagyobb visszhangjuk. Nagybetűkkel pedig azokat a tényeket sorolom fel, melyek az ellenkezőjét állítják – a C-vitamin alkalmas kövek oldására!
Az egészs cikket elolvashatja, ha rákattint az alábbi képre.