Dr. Kohán József

A "kvantumbiológia" szót Szent-Györgyi Albertnek köszönhetjük, aki kortárs lévén személyesen ismerte világformáló, Nobel-díjas fizikus társait, azok atomfizikai és kvantummechanikai felfedezéseit, és rájött: "A betegségek megértése és kezelése csak szubatomikus szinten lehetséges."

Az 1940-es években Bay Zoltán segítette az új tudomány kifejlesztésében. A mi zsenink mellett sűrűn fogom idézni Albert Einsteint és másokat, hogy el tudjunk merengeni mi igaz, és mi nem?
Amikor Szent-Györgyi Albert elkezdte erőltetni, hogy a tudomány kicsit nagyobb hangsúlyt fektessen a kvantummechanika tanulmányozására a biológiában, mert úgy néz ki, hogy sokkal több dolog függ össze olyan dolgokkal, amikről elképzelésünk sincsen, nem csak kortársai nevették ki. A Magyar Tudományos Akadémia még arról is gondoskodott, hogy ezek a cikkek eltűnjenek az életművéből, nehogy a tudós egy nagy bohócnak tűnjön az utókor számára, akinek csak szerncséje volt, amiért felfedezte a C vitamint.

Ez az Akadémia mára már 70 évvel maradt le a tudományról.     
________________________________________
Evidence based medicine

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." (Albert Einstein)

Megdöbbentő, de épp a "bizonyítékokon alapuló orvoslás" lesz első áldozata a biofizikai kutatásoknak, s egyre több szó esik erről tudományos körökben. Nehéz ugyanis elhinni, hogy ha a fizika világában sem lineáris, ok-okozati összefüggések vannak csak, akkor ez miért ne lenne érvényes a kémiára vagy a biológiára? Új tudományok alakultak ki, kvantummechanikai, kolloid-kémiai, relativitás és káosz elméleti, nanotechnológiai, sugárbiológiai, kibernetikai és még számtalan magyarázatot adunk az élő és élettelen dolgokra.

Ha ezt nem vesszük figyelembe, tudásunk leragad, egy helyben topogunk, begyöpösödünk, és nem találjuk a megoldásokat kérdéseinkre. Ha mindezt vezető poszton teszi valaki, akkor Szent-Györgyi szerint ő a tudományos fejlődés kerékkötője lesz. Szerinte a szaktekintély az a személy, aki a legtovább tudja visszatartani a tudomány fejlődését saját szakterületén. A szkeptikus nem más, mint szakbarbár, aki csak nagyon körülhatárolt, szűk terület ismeretén keresztül próbál mindent cáfolni.

Magam ezt úgy szoktam megfogalmazni: "Senki sem elégedett a külsejével, de az eszével mindenki."
 

Szent-Györgyi Albert volt az, akinek agya először volt képes arra, hogy kortársainak atomfizikai felfedezéseit, később a kvantumfizika eredményeit átültesse, és hasznosítsa az orvostudományban. Különösen szégyen az, hogy még orvosaink nagy része is csak a „Prof.” C-vitaminhoz fűződő felfedezéseit ismerik, pedig ahogy Barry Commoner professzor szavait olvashatjuk Ralph Moss "Szent-Györgyi Albert" című életrajzi könyvében:

„Szent-Györgyi Albert egyik legnagyobb ajándéka a tudománynak az, hogy hosszú és meggyőző küzdelemben az élet megnyilvánulásait összekapcsolta az élő anyagot felépítő molekulák, atomok illetve az elemi részecskék viselkedésével.”   

Szeged büszkesége – igaz Amerikában – több mint négy évtizeden át elmélyülten dolgozott az élet természetét leíró, alapvető elméletén. Ezt az új területet ő „szubmolekuláris biológiának” (különböző korszakaiban biofizikának, bioenergetikának, elektronikus biológiának illetve kvantumbiológiának) nevezte el. (Ezt a szót még a helyesírás ellenőrző program is ismeri.)

Sokan kételkedtek igazában, sőt életrajzírója szerint dühbe gurultak ezeken az elméleteken, vagy ami rosszabb – és ma is ezt látjuk – egyszerűen nem érdekelte őket. Ennek ellenére a szabadgyökök terén kifejtett munkássága nélkül ma semmit sem tudnánk, értenénk a rákról, szívinfarktusról, a paraziták elleni védekezésről, semmiről. Illene tudnunk, hogy a szabadgyökök iránti mai szakmai érdeklődés nagyrészt Szent-Györgyi hatvanas évekbeli biofizikai munkájából ered. Szégyellem, hogy én csak a róla szóló „kalandregényből” és nem tudományos publikációkból tudtam meg, hogy neki köszönhetjük a legtöbb antioxidáns felfedezését (C- és P-vitamin, bioflavonoidok, béta-karotin és kvinonok), a Pritamin-t (szegedi paprikából készült ételízesítőt) és – végső soron – a hazájában gyógyszerként csak nemrégen regisztrált Avemar-t.

Úgy tűnik, Szent-Györgyi Albert halála után volt tanítványai, a „modern” orvostudomány hívei még mindig dühösek az általa is feltárt tényekre.

 

Egy kis adalék a tudós emlékezéséből:

Amikor Szent-Györgyi 1937-ben megkapta a Nobel-díjat, néhány hazai tudós irigysége odáig vezetett, hogy azt kezdték terjeszteni Pesten, miszerint a vizsgálati eredményeket Szent-Györgyi biztosan meghamísította. Mondhatnánk azt, hogy ez csak a szakmai féltékenység megnyilvánulása, de egy másik történet jól rávilágít arra, hogy az adminisztratív tudományhivatalok általában hogyan reagáltak az eredményekre.

„Amikor megkaptam a Nobel-díjat, már új oktatási miniszter volt.” (Hóman Bálint) – írja visszaemlékezéseiben. „Meghívták a Szegedi Egyetemre, hogy nyissa meg az 1937–38. tanévet. A rektor bemutatott a miniszter úrnak. Őméltósága így reagált: – Ó igen, C-vitamin és a Nobel-díj! Mondták nekem, hogy az egész humbug, de azért csak reklámozza, mert több paprikát tudunk exportálni.”

Egyik kedves tanítóm azt mondta pár éve Szent-Györgyire: "A C-vitamin után semmi érdekeset nem alkotott." Hát én nem így gondolom. És Ön?

Nem kell, nem jó csak hinni az orvoslásban, de érdemes nyitottnak lenni. Agyunk csodálatos szerv, képes befogadni „új” ismereteket, analizálja, szelektálja és szintetizálja őket, csak hagyni kell. Az USA-ban végzett felmérés szerint így sem lehetünk annyira biztosak igazunkban: a modern orvostudomány 16-20 %-át lehet mai ismereteink birtokában tudományosan bizonyítottnak tekinteni. Ugye, gyenge alapokon állunk? Önkritikus csillagászok és fizikusok szintén azt tartják, a körülöttünk lévő világ működésének 80 %-át nem ismerjük, nem értjük.     

Nem kell hát sutba dobni a korszakváltó, paradigmákat döntő gondolatokat, inkább utána kell olvasni, ki kell próbálni. Az olvasásra egyébként a kedves olvasót is bíztatom, mert Ralph Moss könyvének 20. fejezetében olyan egyszerűen írja le a zseni elméletét, hogy mindenki könnyedén megérti a lényeget. Persze alkotó képzelet, felkészültség kell ahhoz, hogy valaki továbbfejlessze az alapkutatások eredményeit, erre valók azok a kiváló elmék, akiknek csak meg kellene ismerniük Szent-Györgyi Albert és a hozzá hasonló lángelmék munkásságát. De erről nem tanulunk az „akadémiai” orvoslásban.

A világra nyíló ablakaink, az érzékszerveink közül csak a legkönnyebben becsapható szemünknek hiszünk (folyamatos mozgásnak látjuk a gyorsan felvillanó képeket a filmeken), s elfelejtjük, hogy például egy lepkéhez képest mi a spektrumból az ultaribolya sugarakat nem is látjuk, a bálnák, elefántok infrahangos kommunikációját nem halljuk. Ha műszerekkel lehetővé tesszük a jelek észlelését, miért nem hisszük el, hogy le lehet fényképezni az aurát (a testünket alkotó molekulák elektron-felhőjéből összeadódó mágneses teret) megfelelő masinával. Sőt ehhez az érzékeny személyeknek még készülék sem kell, mert a nélkül is látják. (Magam 50 éves koromig az ultrahang tartomány alsó felében is „érzékeltem” a hangokat, holott az emberek 99,9 %-a ezt már nem hallja.)

Nagyon hasonló elven (a molekulák eltérő rezgése alapján) diagnosztizálnak a gyógyászatban vagy 30 éve a hőkamerával (infravörös sugarakat észlelve találja meg a gyulladásos, rákos gócokat), de még a daganatos betegek gyógyításában használt termo-kezelés vagy az egyre divatosabb infra-szaunák is a számunkra láthatatlan spektrummal dolgoznak. Mesterséges orrként működő széndioxid-érzékelők figyelik pl. a biztonsági rendszerekben magának a mérgező gáznak a rezonanciáját.  

Royal Raymond Rife a harmincas években (!), később  Gaston Naessens és Hulda Regehr Clark feltérképezte az összes mikróba rezgésmintáját a különböző fázisban lévő emberi ráksejtekével együtt, mely rezgéseket visszajuttatva elpusztították azokat. Kortársaik soha nem ismerték el eredményeiket, mi nem is hallottunk e zsenikről, de tanultunk/tanulunk a középkori orvoslásról.

A röntgent, ultrahangot sem érezzük, mégis működnek, és „elhisszük” a velük készített képeket, használjuk a molekulák rezgéséből képet alkotó MRI (mágneses rezonanciás) készülékeket, mintájuk alapján megkülönböztetjük a hullámokat, melyekből az agy (EEG), az izom (EMG) működésére, aktivitására, a szívben zajló elektromos ingerek zavaraira (EKG) következtetünk. Ezek felfedezése egyidős a biorezonanciával, amelyről nálam lényegesen többet tud például Lednyizky Gábor vagy Dr. Hegyi Gabriella. Előző kutató-feltaláló hatékony segítséget nyújtott készülékeivel a magyar olimpiai tornászoknak is, utóbbi kollegina pedig „paramedicinális” orvoslása ellenére vagy éppen azért külön elismerést vívott ki munkássága kapcsán.

Mindig elmerengek azon, hogy a „hitetlen” kollégák miként képzelik el ezen alapismeretek nélkül a molekulák egymáshoz, receptorokhoz való kapcsolódását, milyen erőket vélnek a különböző elektroforézises vizsgálatok, immun-hisztológiai vizsgálatok hátterében. Vajon szabad akaratuk mozgatja sejtjeinkben a fehérjéket? Mi szabályozza a DNS-kettőződését, a sejtek szétválását, programozott (!) halálát? Miért és hogyan hatnak ránk a különböző sugárzások? Kvantumbiológiai ismeretek nélkül mindezek megmagyarázatlanul lógnak a levegőben.
 

Hogy is van a TV-reklámban? „Nahát, akkor most gondolkodjunk!” Szent-Györgyi Albert mellett gyermekkorom óta példaképnek tartott Leonardo Da Vinci mondta:
„Semmiféle dolgot nem lehet sem szeretni, sem gyűlölni, amíg meg nem ismertük.”   

 
Szent-Györgyi és a kvantumbiológia

 

Szent-Györgyi Albertet nem kisebb dolog foglalkoztatta egész pályafutás alatt, mint az ÉLET mibenlétének megfejtése. Egy alkalommal úgy fogalmazott: „Ha az élet alapvető építőkövei a fehérjék, az ÉLET nem más, mint a fehérjék felszínén táncoló elektronok.”
 
Minden betegség molekuláris szinten kezdődik, így végső soron a gyógyítást és a betegségmegelőzést is molekuláris szinten kell elérnünk. Szent-Györgyi Albert jött rá arra, hogy a molekulákban fontos lehet az elektronok eloszlása, és az ötvenes években hangsúlyozta, hogy „a nehezen érthető  kvantummechanikai számítások és a betegágyak között talán nem is olyan nagy a távolság, mint ahogy azt eddig hittük". Ezzel megnyitotta egy új irányzat, nevezetesen a kvantum-orvostudomány kapuit, melynek értelmében minden betegséget egy hibás elektroneloszlás okoz, és a gyógyítás érdekében szükségszerű ezzel foglalkozni.

Azt a kezelési típust, amit az okok megszüntetésére ilyen szubmolekuláris szinten végezhetünk, „elektronperturbációs terápiának” hívjuk. Az emberi szervezet ugyanis mindössze 25 gramm elektront tartalmaz, de ennek a 25 gramm elektronnak az eloszlása adja az egészséget vagy a betegséget. Az orvostudomány feladata tehát az lenne, hogy menedzselje a 25 gramm elektron eloszlását, aminek a mindennapi gyakorlatával még természetesen várnunk kell. Ennél a harmadik gyógyítási szintnél, vagyis a kvantum-orvostudománynál, a perturbációs terápia lesz a „csúcstechnológia”.

 
Szent-Györgyi Albert publikációit felhasználva állítottam össze ezt az anyagot, amit igyekeztem minél egyszerűbben, közérthetően, speciális tudás nélkül is befogadhatóan megfogalmazni.

Élő vagy élettelen?

Szokás a világot élő és élettelen dolgokra felosztani. Az élő állapot sajátos fizikai állapot. Minden élő anyag ESR (elektronspin-rezonancia) jelet ad, vagyis paramágneses. Az ESR a páratlan elektront jelzi, annak mágneses nyomatékát mutatja ki, ami zajló kémiai (biológiai) folyamatokra utal. Nobel-díjasunk szerint az életszínház főszereplői az elektronok, a nehézkes, kevéssé reakcióképes fehérjemolekulák pedig a dráma színterét képezik.

 
Az elektronok viszont csak akkor mozgékonyak, ha vezető közeg van jelen. Elektromos vezetőül a fehérjék szolgálnak, melyek in vivo állapotban, a sejtben vezetők, ill. félvezetők, ellentétben a sejtből való kivonás, tisztítás, kristályosodás kapcsán izolált formájuktól. A fehérjék peptidláncai körül elektronok keringenek egyfajta felhőben. A tiszta fehérjékben lévő atomok külső pályáit betöltik az elektronpárok. E külső elektronok ellentétes perdületűek, így kiegyenlítik egymás mágneses momentumát. Létrejön egy kis reakcióképességű, „zárt héjú” dielektromos molekula, amelyben az elektronok nem mozgékonyak.
 

Hogyan tesznek szert a fehérjemolekulák nagyobb fokú reakciókészségre, hogy elektronjaik mozgékonyak lehessenek, táncoljanak a felszínükön? Ki kell emelni egy-egy elektront a vegyértéksávból, így üres helyek keletkeznek, és ezáltal lehetőség nyílik a mozgásukra, azaz elektromos áram indul be. A fehérjék tehát vezetővé tehetők gerjesztés nélkül, töltésátvitel útján. Ekkor a fehérjéből elektron kerül át egy másik molekulába, a fehérje „elektrondonorként” (elektronleadóként), a másik molekula „elektronakceptorként” (elektronfelvevőként) viselkedik.

Az eltávolított elektron helyén egy elektronlyuk marad. Az egy vagy több páratlan elektront tartalmazó molekulákat szabad gyököknek nevezik a kémiában, s ezek közismerten reakcióképesek.  Ha több elektron hiányzik, többértékű gyökök keletkeznek. Testünk nagyrészt ilyen gyökökből épül fel. A hosszú távú memóriáért felelős fehérjék vagy épp az életfontosságú nyúltagyi területeken lévő magvakban lévő, holografikusan elrendezett sejtcsoportokban található proteinek pont ilyen szabad gyökökként végzik feladatukat.

Vezető és nem vezető fehérjék – azaz funkcionális vagy strukturális építőelemek

A szervezetünkben sokféle feladatot ellátó fehérjék valójában nagyon különbözőek. A szérum albuminja, vagy a kollagénmolekula esetében nincs szükség vezetőképességre vagy nagy reakcióképességre. Ugyanakkor sok összetett funkció van, amely csak a fehérjék együttes működése révén valósulhat meg, ez esetben az ilyen fehérjék nagy reakciókészséggel és vezetőképességgel rendelkeznek. Gondoljunk az izomfehérjékre vagy éppen az idegsejtek axonjaiban, dendritjeiben működő proteinekre!
 

Az elektronok mozgékonysága üzenetek, információ és energia átadását, valamint a funkciók integrációját teszi lehetővé. A fehérje telítetlenné válásakor az elektronhiány a molekula teljes terjedelmében eloszlik annak vegyértéksávjában.

A fehérjék ilyen változatainál az őket összetartó kohéziós erők nagysága a fehérje elektronhiányosságának mértékétől függ. A rákos sejtekben ez a fajta elektrontelítetlenség túlságosan kicsi, ami a molekulákat összetartó kohéziós erők hiányában a daganat szétszóródásához vezet. A sejteket egymáshoz ún. dezmoszómák kötik, mely fehérjék korrekt működésüket kalcium hiányában nem tudják elvégezni. A kalcium beépülését segítő D3-vitmin talán éppen ezért (is) véd a rák ellen, hiszen a jól működő "kapcsok" nem engedik meg a sejtek elszakadását, elsodródását, azaz az áttéképződést.

A fehérjék fontos biológiai szerepét jellemzi, hogy szinte az összes sejtben lejátszódó folyamatban részt vesznek. Számos fehérje enzimként  működik, azaz valamilyen biokémiai folyamat katalizátoraként segítik elő a sejt életfolyamataiban. Fehérjék rendelkezhetnek forma stabilizáló, szerkezeti funkcióval is: sejt alakjának kialakítása révén (aktin, mikrotubuláris sejtváz, intermedier filamentum), sejten belüli transzportfolyamatok lebonyolításában (dinein, kinezin, miozin), vagy éppen a mozgatásban (akto-miozin rendszer). Más fehérjék a sejt és környezete közötti információ áramlás megvalósítása révén teszik lehetővé, hogy a sejt érzékelni tudja, és reagálni tudjon a külvilág ingereire.

A fehérjék sokféle funkciót töltenek be a szervezetben:

• Enzimek: tripszin, citochrom-c
• Transzportfehérjék: Feladatuk a sejtek, szervek közötti szállító feladatok ellátása: hemoglobin, hemocianin, szérumalbumin.
• Védőfehérjék: A szervezet fertőzéssel vagy sérüléssel szembeni védekezését teszik lehetővé: ellenanyagok, fibrinogén, trombin.
• Hormonok: inzulin, mellékvesekéreg-serkentő hormon (ACTH), növekedési hormon (GH).
• Struktúrfehérjék: A sejten belüli ill. azon kívüli mozgáshoz szilárd vázat biztosítanak, és ezzel együtt a külső védelmet is szolgálják: kollagén, elasztin, retikulin
• Motorfehérjék: a sejtszervecskék, vezikulumok sejten belüli mozgatása: aktin, miozin, kinezin, dinein
• Tartalékfehérjék: Az embrionális fejlődés korai szakaszában tartalékként szolgálnak: ovalbumin, kazein.

 Összetételük szerint vannak:

• Egyszerű fehérjék: Csak aminosavak építik fel őket, hidrolízisükkor csak aminosavak keletkeznek.
• Összetett fehérjék: egyéb alkotórészt is tartalmaz.

Az összetett fehérjék lehetnek:

• Metalloproteinek: Fémionokat tartalmaznak: az alkohol-dehidrogenáz Zn2+-t, a citochrom oxidáz Cu2+-t.
• Foszfoproteinek: kazein
• Hem-proteinek: hemoglobin, mioglobin, citochrom-c, vas-protoporfirin részt tartalmaz.
• Glikoproteinek: Szénhidrát-részt tartalmaznak: gamma-globulin.
• Lipoproteinek: beta1-lipoprotein
• Flavoproteionek: Flavinnukleotid részt tartalmaz: szukcinát dehidrogenáz
• Nukleoproteinek: Nukleinsavakat tartalmaznak: a riboszómák RNS-ét.

A fehérjék elektrokémiai tulajdonságai

A fehérjék elektrokémiai tulajdonságait a felépítő aminosavak hasonló karaktere határozza meg, ezért a fehérjék amfoter jellegűek. Poliionoknak tekinthetők, amelyek töltésjellegét és mennyiségét a rendszer pH-ja jelentősen befolyásolja. Izoelektromos pontnak azt a pH-t nevezzük, ahol a pozitív és negatív töltések száma azonos, tehát a fehérje semleges molekulának tekinthető. Ezen a pH-n a fehérjék elektromos erőtérben sem a pozitív, sem a negatív pólus felé nem mozdulnak el. Az izoelektromos ponton a legkisebb a fehérje oldhatósága, legnagyobb a kicsapódási hajlama, a kisózódási és a kristályosodási lehetősége. A fehérjeoldatok viszkozitása az izoelektromos ponton a legkisebb.

Csakhogy mint tudjuk, a fehérjék nem pontosan így működnek sejtjeinkben. Mint lejjebb majd látjuk, többek között az aszkorbinsav segítségével a fehérjék vezetővé válnak, és rajtuk „táncolni kezdenek” az elektronok. Funkciójuknak megfelelően főként a struktur- és motorfehérjék olyan elemeket, elsősorban fémeket tartalmaznak, melyek vezetővé vagy éppen félvezetővé teszik őket, s már készen is vannak a természetes, integrált áramköreink. A rajtuk „átfolyó” elektronok mozgása pedig kísértetiesen hasonlít a számítógépek kettes számrendszerére: ha a kvantumbiológiai jel szintje elér egy erősséget, megtörténik a biokémiai folyamat, ha nem, akkor elmarad. Ez minden sejtünkben így megy, de az elektromos „kisülések” által vezérelt kémiai változások különösen fontosak a neurotranszmitterek, az ingerület átvivő anyagok tekintetében, így elsősorban az agyban végbemenő folyamatokat érthetjük meg jobban e mechanizmusok ismeretével.

Nézzük meg most csak az egyik csoportot, a metalloproteineket! Mi történik, ha kicseréljük a bennük szereplő fémeket?

A higanyhoz hasonló nehézfémek kiszoríthatják a cinket kötéseiből, és így leblokkolhatnak számos enzimrendszert. A cink, mint Co-faktor (aktiváló alkatrész) nélkülözhetetlen az emberi testben előforduló több mint 80 enzimhez. A higany cinkkel szembeni kiszorító képessége paradox módon éppen olyan enzimeket érint, melyeknek higanyt, kadmiumot és ólmot kellene kiüríteniük a testből. A környezetszennyezés miatt fokozottan szükségünk lenne a cinkre, táplálékunk viszont gyakran túl kevés cinket tartalmaz. Ezért manapság sokan szenvednek erős cinkhiányban.

Az enzimek további Co-faktora a szelén, testünknek a mérgek, elsősorban a nehézfémek elleni eszköze. A szelénről kimutatták, hogy megvéd a ráktól, és egyúttal megköti a higanyt. Mivel többnyire alacsony a táplálék szeléntartalma, ezért legtöbb ember szervezetében jelentős a szelénhiány, pedig a környezetszennyezés miatt még nagyobb szükség lenne rá.

A védőoltásokban szereplő higany egészségkárosító hatását így már jobban megérthetjük, hiszen az agysejtek metalloproteinjeinek módosulása a fehérjéken zajló elektrontranszportot megzavarva kóros elektromos kisülésekhez vezet az agy állományában, ami felfedezhető az autizmusban, az Alzheimer- és Parkinson-kórban egyaránt.
 
Nemcsak megdöbbentő és érthetetlen, felháborító is számomra, hogy a higanyos láz- és vérnyomásmérőket betiltották a nehézfém veszélyessége miatt, de izomba adhatónak, veszélytelennek deklarálják a védőoltásokban szereplő, még sokkal jobban felszívódó vegyületeit az egészségünk megőrzéséért felelős hatóságok.
Ugyanez vonatkozik az alumíniumra, mely szerepe úgyszintén bizonyított pl. az Alzheimer-kór kialakulásában. Ez a fém szintén megváltoztatja a fehérjék vezetőképességét, ezáltal okozva zavarokat az agyszövet elektromos hálózataiban.
 

De másutt is baj van. Itt említem meg az élelmiszeripar bűneit.

Talán nem tudta, de alumíniumot adnak az asztali sóhoz, hogy megakadályozzák a sókristályok összetapadását. Kis mennyiségben előfordulhat a csapvízben is, mivel a víztisztításhoz alumínium-szulfátot használnak. Az alumínium-hidroxid számos savlekötő tablettának alkotórésze, s jelentős mennyiségű alumínium kerülhet az alumíniumedényben elkészített savanyúságba, befőttbe és más savas élelmiszerekbe. Egy literes italos karton doboz anyaga 75%-ban papír, 20%-ban polietilén, 5%-ban alumínium. Ez összesen 26-30 grammot tesz ki.

Az oxidáció – a leggazdaságosabb energianyerés + az elektromosság kulcs

Az említett elektronfelvétel (oxidáció) legerősebb kémiai akceptora a fluor, mégsem ezt választotta az ÉLET mozgatórugójául, hanem a második legerősebb „elektronlopót”, az oxigént. Az oxigén a bioszféra egyetemes elektronakceptora.

A legerősebb elektrondonor a hidrogén. A H és O kölcsönhatásakor víz (H2O) keletkezik, s nagy mennyiségű energia szabadul fel. Ez az energia működteti az életet. A víz keletkezésekor több energia már nem szabadul fel, az újabb reakcióhoz a H és O szétválasztására van szükség. Ez úgy megy végbe, hogy a H-atomok a molekula egyik, az O-atomok a másik végére kerülnek. A szénhidrátok közül a metilglioxál az, amely igen erős elektronakceptor, lévén az oxigénes végén egy elektronnal kevesebb van a lehetségesnél. A MG ezért könnyen megtámadhatja a fehérjét, tőle elektront rabolva, ezáltal vezetővé téve azt. A metilglioxál így a bioszféra reverzibilis reakcióiban az egyetemes akceptor szerepét játssza.

 
Ezt a molekulát bontó enzimrendszer (glioxaláz I-II, valamint SH-glutation) elképesztő sebességgel alakítja át oda-vissza D-tejsavvá, mely folyamatok az elektroncserét biztosítják a biokémiai folyamatokban. A MG tehát felfogható a fehérje akceptor szennyeződésének is, így téve telítetlenné azt, ami által új energiaszintek keletkeznek, s a peptidlánc vezetővé válik.

 
A metilglioxál a fehérjékhez a lizin nevű aminosav végén levő ún. aminocsoportokhoz kapcsolódik, az aszkorbinsavgyök pedig a MG-hoz, ami által igen erős akceptorrá teszi azt. A lizin oldallánc ilyenkor felkunkorodik, gyűrű alakot vesz fel, így a MG közel kerül a fehérje szomszédos peptidkötéséhez. Ekkor egy elektront von el, s ezzel telítetlenné teszi a fehérjemolekula vegyértéksávját. A reakciósor végső elektronakceptora az oxigén, amely létrehozta az aszkorbinát gyököt. Az oxigén gátolja a töltésátvitelt.

A C-vitamin szerepe az élet működtetése

A leírtakból megérthető, hogy az aszkorbinsav, a C-vitamin oxidációja nyomán kötődik az elektromos kapcsolóként funkcionáló metilglioxállal, ami lizinen keresztül beindítja a fehérjén belüli elektronvándorlást, azaz az elektromosságot. Összefoglalva: akkor működnek „áramköreink”, ha van elég C-vitamin a szervezetben, aminek mennyisége ezek alapján a jó működéshez legkevesebb csak grammokban mérhetően szükséges.
 

A citoszkeleton (sejtváz) és az integrált áramkör hasonlít egymásra.

Szent-Györgyi szerint az aszkorbinsav annál jobban hat, minél több van belőle, s hatásának nincs éles maximuma. A C-vitamin így az élet alapjainál fejti ki a hatását azzal, hogy a fehérjét telítetlen, élő állapotba viszi. Minél több van belőle, annál élőbbek, „vitálisabbak” vagyunk, s a hatás maximumát a tökéletes egészség és vitalitás mutatja. Az aszkorbinsav beépül a fehérjébe, így az egészséges szervezetnek állandóan szüksége van rá. Fiatal korban ez még fontosabb, amikor a szervezet felépül, így a gyermekek C-vitamin igénye nagyobb kell, hogy legyen, mint a felnőtteké, s ugyanígy magasabb a vitaminszükséglet idős korban, amikor a test anyagai kezdenének lebomlani.

Ha pedig nincs elég oxigén, az áramkörök egyszerűen leállnak, s ha ez az állapot több percig tart, nem indíthatók be újra. Ez a magyarázata, hogy oxigén nélkül nem tudunk élni, s az oxigénhiány a leginkább érzékeny elektronikai eszközünk, az agy károsodását vonja maga után: áramkörei zárlatosak lesznek, leállnak. A fehérje vezetékeken folyó áram talán maga az élet, s az összeszerveződő „integrált áramkörök” meglepően hasonlítanak a számítógépek működésére.
 

Anaerob és aerob élet

A fény és az oxigén megjelenése a Földön az élet történetét Szent-Györgyi szerint két szakaszra bontja. Az anaerob ?-szakaszban nem volt szabad oxigén. Az élet a fehérjék telítetlenségének létrehozásában csak olyan akceptorokkal működhetett, amelyeket saját anyagából elő tudott állítani, főleg MG-lal, amely az elektronoknak csak kis részét tudta átvenni. Az összetartó erők gyengesége miatt az így kialakult szervezetek szinte korlátlan szaporodásukkal biztosították az élet folytonosságát.
 

A ß-szakaszban az oxigén jelenléte lehetővé tette az elektronok nagyobb hányadának az átvitelét, a telítetlenség így megnövekedett, ami bonyolultabb struktúrák kialakulásához vezetett, és az összetartó erők megnövekedése befolyásolta a szaporodást.
 

Az élet mai színterén a ß-szakaszban is kell, hogy osztódjanak a sejtek, ehhez szükség van arra, hogy ha kell, gyengüljön a kohézió, amitől a sejtstruktúrák egy része szétesik, a sejt differenciálatlanná válik. Az osztódáshoz tehát a sejtnek vissza kell kerülnie az ?-állapotba. Ezért hasonlít egymásra minden osztódó sejt, s hasonlítanak annyira a ráksejtek az embrionális sejtekhez, s gyakran termel mindegyikük embrionális fehérjéket.

Az α-állapot az élet alapállapota, a szabadenergia minimális, illetve az entrópia maximális benne. Ha a sejtes szerkezet instabillá válik, a sejt visszatér a szaporodó ?-állapotba, és ott marad. Minél teljesebb a visszatérés ebbe a helyzetbe, annál féktelenebb lesz a szaporodás, és annál lazább lesz a szerkezet, ami a ráksejtek szétszóródásához vezet. A ráksejt bizonyos értelemben nem beteg sejt, életképessége nagyobb lehet, mint a normális sejté.

Szent-Györgyi bizonyára Otto Heinrich Warburg elméletével egyeztette sajátját. A másik Nobel-díjas szerint a rákképződés sarkalatos pontja, hogy a ráksejtek jobban érzik magukat oxigénhiányos környezetben, s feltehetően létrejöttükben is szerepet játszhat a csökkent oxigénkínálat illetve felvétel, amit számos ma ismert rákkeltő anyag vagy éppen mikroba befolyásolhat.

A víz az élet közege

Mielőtt az oxigén kvantumbiológiai szerepére térnénk, nézzük meg, mi a szerepe az élet szervezésében a víznek, amit csak oldószerként tekintenek a kevéssé képzett biokémikusok és orvosok. Ha töltésátvitelről beszélünk, fontos megismerni egy dolgot, a dielektromos állandót. Ennek megértéséhez ismét az elektronikát vehetjük elő. A molekulák kondenzátorként gyűjtik össze a elektronokat felszínükön, s azok által létrehozott feszültség kiegyenlítése attól függ, mennyire vezető közegben vannak. A normál sejtekben például kb. 70-90, sőt akár 120 mV feszültég is képes felhalmozódni a jól szigetelő, zsírokból felépülő membránokon, ami a sejt „kondenzátorainak” a kapacitását jelzi.
 

A felgyülemlett elektromosság (elektrontöbblet) attól függően csökken vagy „sül ki”, hogy mennyi a közeg permittivitása, vezetőképessége. Ha légüres tér lenne a membránok közt, ez szinte lehetetlen lenne. Ha az ilyen módon elválasztott rétegek közt feltöltődött kapacitást elosztjuk azzal a kapacitással, amit a kérdéses anyagi közegben mérünk, megkapjuk annak permittivitását, vezetőképességét. Egy folyadék permittivitása elsősorban részecskéinek töltésétől, dipólusmomentumától, és mozgékonyságától függ.
 

Az életfolyamatokra jellemző töltésátvitel során pozitív és negatív töltés, vagyis elektron és a helyén maradó pozitív lyuk válik szét. Ezt a szétválást elősegíti egy nagy dielektromos állandójú közeg, pl. a víz, és nem kedveznek a folyamatnak az alacsony értékkel jellemezhető vegyületek, mint pl. az alkohol. Fordított a helyzet a molekulák összetapadása, a polimerizáció esetén, ami az összeálló részecskék ellentétes töltésű pólusainak kölcsönös vonzása miatt megy végbe.
 

A nagy dielektromos állandójú közeg depolarizálja a töltéseket, következésképpen meggátolja a polimerizációt vagy disszociálja a polimert. A közeg dielektromos állandóját nemcsak a közeg kémiai sajátságainak, hanem fizikai állapotának megváltoztatásával is befolyásolhatjuk. A víz dielektromos állandója pl. 81,5, a jégé pedig 3. Ez a tény az élet szempontjából alapvető fontosságú, minthogy annak közege a víz, mely dipólusokból áll, és szilárd felületek szomszédságában „jégszerű”, dipólusai irányítottan helyezkednek el. Azaz a szövetekben lévő víz nagymértékben rendezett. Az ionok által indukált „struktúraképző” és „struktúrabontó” folyamatoknak jelentős hatásuk van az elektronokkal kapcsolatos reakciókra.
 

A rendezettség okozta permittivitás (vezetőképesség) változások alapvető fontosságúak lehetnek a biológiai folyamatokban. A nélkül teszik ugyanis lehetővé a dielektromos állandó megváltozását, hogy a közeget ki kellene cserélni. Itt jön képbe a Föld mágnesessége vagy éppen a különböző, mágnesességet megzavaró eszközök (mobiltelefon, mikrohullámú sütő, TV, hajszárító, orvosi eszközök, MRI, stb.) egészségre gyakorolt hatása. Ha e sejteken belül és kívül – feltehetően aktívan kialakított – rendezettség, struktúráltság felbomlik, annak hatása van az anyagcserére, a funkciókra, végső soron a sejt életképességére.
Azok a "szekértők", akik tagadják az említett elektromos eszközök káros hatásait, vagy nem ismerik ezeket a tényeket, vagy érdekből, esetleg hiányos tudásukból adódó önteltségből fakadóan teszik azt.
 

Serkentés és gátlás

A szabályozásban mindig két ellentétes hatás játszik szerepet. Szent-Györgyi Albert rákkutatása során megfigyelte a szövetkivonatokban, hogy van növekedést gátló vegyület – ezt retinnek nevezte el – és van növekedést serkentő vegyület – ezt prominnak hívta.

 

Szent-Györgyi féle tumor gátló szer

Ma úgy tartjuk, a gátló tényező a metilglioxál, míg a serkentő faktor talán a SH-glutation (a szulfhidrilt (SH) a sejtosztódás hormonjának is nevezik). A MG a „piros lámpa” a sejtosztódásban, de neki is van kapcsolója: a glioxaláz enzim, ami D-tejsavvá alakítja. Ennek az enzimnek a kapcsolója viszont a SH-glutation, ami pedig az előbbinek koenzime. Ez a bonyolult körkapcsolás szabályozza végső soron a sejtciklust: ha a SH felszaporodik, beindul az osztódás, ha MG-ból van több, a sejt nyugalmi szakaszba lép.
 

Rákbetegség

A rák Szent-Györgyi kvantumbiológiai felfogása szerint egy összetett szabályozó rendszer zavara, melyben a fehérjék elektronhiánya, telítettsége játszik fő szerepet. A rákos sejt telítetlensége és paramágneses szuszceptilitása (mágnesezhetősége) kismértékű. (Feltehetően ez a tulajdonsága ad lehetőséget a Celladam teszt elvégzésére.)
 

A fehérje telítetlenségének mértéke meghatározza a sejtalkotórészeket, valamint a fehérjéket körülvevő vízszerkezetet összetartó kohéziós erők nagyságát. Minden olyan tényező, amely a töltésátvitelt és a fehérjék telítetlenné válását gátolja, szükségszerűen daganatkeltő, és minden olyan tényező, amely serkenti a fenti folyamatokat, gátolja az elrákosodást.

Az oxigén hiánya azt jelenti, hogy a fehérjétől a telítetlenség kialakulása során elvont elektron végső akceptora hiányzik a rendszerből. Így az oxigénhiány mindig megtalálható a rosszindulatú sejtekben.

A biológiai folyamatok közege a víz, s a víz permittivitása a rendezettséggel változik. A vízmolekulák elrendeződése a fehérjék körül viszont azok elektronhiányosságától függ. A rendezetlen víz hatékony rákkeltő lehet, a rákos szövetek víztartalma valóban mindig kevéssé rendezett.
 

Sokan azt gondolják, hogy az elsődleges zavar a daganatok esetén a DNS-ben történik. Szent-Györgyi nem fogadta el ezt az érvelést, szerinte az egyensúlyból kibillent állapotot, ami ördögi kört alakít ki, a protoplazma is átörökítheti a leánysejtre.

Az oxigén valamennyi életműködéshez szükséges, ugyanakkor a biokémiai rendszer bizonyos alkotórészeit, például az oxidációra érzékeny enzimeket a feleslegben levő oxigéntől védeni kell!

Oxidációs és antioxidációs rendszer

Az oxigén tehát valamennyi életműködésünkhöz szükséges, ez működteti a vezető fehérjékből, a struktúra fehérjékből álló áramköreinket, ugyanakkor biokémiai rendszerünk bizonyos alkotórészeit – például az oxidációra érzékeny enzimeket, melyek telítettek és sérülékenyek – a feleslegben lévő oxigéntől védeni kell. Ezen kívül a szervezet saját sejtjeit, valamint a hemoglobinban levő vasat szintén óvni kell az oxigéntartalmú szabad gyököktől és az oxidatív stressztől.

Ezért alakult ki a magasabb rendű sejtekben az antioxidációs rendszer. Legfontosabb alkotóeleme többek között a glutation, a szelén, cink, réz, a vitaminok és főként a szuper-oxid-diszmutáz és a kataláz enzimek. Az anaerob baktériumok nem rendelkeznek ilyen enzimekkel, emiatt nagyon érzékenyek az oxigénre és az oxigénben gazdag vegyületekre, ezért az immunsejtek állandóan termelnek oxigéntartalmú vegyületeket ellenük (hidrogén-peroxid, hipoklórossav), de ezeket a nap-mint nap a táplálékból bejuttatott antioxidánsoknak, vitaminoknak kell semlegesíteni, s ha bevitelük elégtelen, megkezdődik a szervezet önpusztítása.
 

Először csak a sejtmembránok oxidálódnak (lipid-peroxidáció), hiszen ezek vannak kívül. A sejthártya építőanyagául szolgáló zsírok oxidációját, azaz avasodását a táplálékból származó tokoferol vagy E-vitamin gátolja meg. Ha nem győzi a munkát, maga is oxidálódik, s ez már a sejtbe irányuló szabadgyök beáramlását indítaná meg. A sejtplazma C-vitaminja azonban redukálja, így megállítja a végzetes láncreakció beindulását a sejtmag felé.
 

Az aszkorbinsav kimerülése, oxidációja esetén a sejtben lévő béta-karotinoidok végzik el a redukciós folyamatokat, és hozzájuk kapcsolódnak a már említett peroxidáz és más enzimek, melyek megakadályozzák a sejtmagban lévő DNS károsodását, ami mutációhoz vezethetne. Az összes reakció során annyi történik, hogy elektronok kerülnek egyik anyagról a másikra – szerencsés esetben szabályozottan.
Ezek a folymatok akkor mennek végbe tökéletesen, ha - paradox módon - elég oxigén van a sejtekben. Ez jól megmutatkozik abban a tényben, hogy oxigénhiányos szövettenyészetben illetve dohányosok esetén pl. a béta-karotin maga is roncsoló szabadgyökké válik. Ez azután rendkívül primitív magyarázatok szerint ahhoz vezet, hogy a vitamin fokozza a tüdőrák kockázatát. Klasszikus példája a szakbarbár gondolkozásnak, hogy inkább a répát tiltanák be a kutatók és az orvosok, semmint a cigarettát dobatnák el a dohányosokkal.
 

A cigarettázáskor a szervezetbe kerülő számos rákkeltő anyag közül a kvantumbiológiai felfogás szerint a legveszélyesebb a szénmonoxid (CO), ami a vörösvértestek oxigénszállító képességét hetekre képes tönkretenni, ezáltal szöveti hipoxiát okozva szerte a szervezetben. Ez az oxigénhiány vezet ahhoz, hogy minden a feje tetejére áll a sejtekben, s kénytelenek az oxidációs energianyerés helyett a fermentációt választani, s mint azt a 30-as évektől kellene tudnunk, ez az energetikai probléma (elektronhiány) indítja be a rákképződést.

A homeopátia és a kvantumbiológia

Mi a homeopátia?

Természetes gyógymód, egészségjavító eljárás, sőt speciálisan készített szerekkel gyógyító, önálló orvostudományi rendszer.
Szűkebb értelemben: gyógyszerek adására vonatkozó szigorú szabályok gyűjteménye. Sok növényi eredetű szert alkalmaz, de nem fitoterápia; a növények (a nadragulya, a kamilla, a vadrozmaring stb.) mellett állati anyagokat (mint háziméh, viperaméreg, osztrigahéj) és ásványokat (kén, foszfor, arany) használ.
 

A homeopátia szerint a beteg személyiségéhez legjobban illő, egyetlen, ún. „alkati” szerrel érhető el igazi gyógyulás. A hígítással végzett potenciálás (dinamizálás) során szabadul fel az alapanyag gyógyító energiája.
Az emberi test finom energiák erős és sűrű szövevénye, az energiamezőkben keletkező zavar maga a betegség. Az életműködéseket szabályozó dinamikus energiák csak mennyiségileg és minőségileg összemérhető szubsztanciákkal befolyásolhatók. Erre a célra valók a potenciált, tehát energiában, jelértékben gazdag homeopátiás szerek. A homeopátia jelentése: hasonló szenvedés. A beteg tüneteit orvosolni lehet azzal a szerrel, amely egészséges emberben ugyanolyan tüneteket idézne elő.
„A hasonló hasonlót gyógyít” alapelv már Hippokratésznál fellelhető, de a modern H megalapozója a német Samuel Hahnemann (1755–1843).
 
A kínafa kérge (kinin) önkísérleteiben maláriás tüneteket okozott nála (a ma is a gyógyszerekről vallott elvek szerint: kis adag gyógyít, nagyobb adag megbetegít).

A homeopátia alapelvei három pontban foglalhatók össze.

1. A hasonlósági szabály („similia similibus curentur”). Lényege: ha gyengéden és tartósan akarsz gyógyítani, válassz olyan orvosságot, mely a meggyógyítandóhoz hasonló bajt okoz.
2. A gyógyszervizsgálat elve: a gyógyszerek kiválasztása és azok hatásának vizsgálata az előzőekben vázolt módon.
3. A minimális dózis elve: a potenciálás (dinamizáció) a végső hatóanyag előállításának döntő lépése.

Minél hígabb az oldat, annál nagyobb a szer hatása, s megszűnnek a mellékhatások. A hígítást és a rázást (succusio) váltogató módszer a potenciálás. A folyékony anyagok hígítója általában az alkohol, a szilárd anyagoké a tejcukor (a rituális rázást szabályos keverés–dörzsölés pótolja).
A C-potencia az „ősoldat”, mely százszoros hígítása (C1) az anyagnak. Gyakran ajánlott és alkalmazott hígítás a C30 (az ősoldatot még huszonkilencszer hígítják). Létezik C100 000 (vagy CM) is. A D-potencia tízszeres hígítást jelent, a 6x (D6) például hatszor ismételt 1:10 hígítást jelez. Szervetlen anyagból a D7-nél, szervesből a D23-nál nagyobb hígításban már nincs eredeti molekula, sőt a hígítás fokozásától a hatás növekszik.
 

A homeopátiás szerek pontos működését (hatásmechanizmusát) nem kémiai-gyógyszerészeti mechanisztikus eljárások, hanem az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni. A szerekben ugyanis az anyagtalan erő hat.

Mit jelent ez?

Korábbi ismereteinkkel ellentétben a világűr nem valódi vákuum, azaz valamennyi anyag mégis csak van ott. Az anyag és energia átalakulásának törvénye szerint azonban, ahol nincs matéria, ott helyette erőnek kell lennie. Számítások szerint egy kockacukornyi világűrben három galaxisnyi anyaggal egyenértékű, annak megfelelő energia van összesűrítve.
Ha tehát egy anyagot eltávolítunk (kihígítunk) a térből, annak energiája attól még (talán örökre?) ott marad, így ez az energia fog hatni a valóban megfogható anyagra. Ez utóbbit felfoghatjuk úgy, mint az erő háromdimenziós változatát, amire persze a többi (ma feltételezetten 10-11) dimenzió is hat. Ezt az anyagtól elkülönült, de belőle származó, vele oda-vissza átalakuló energiát szokás a fizikában „sötét erő”-nek nevezni. Ez teszi ki az univerzum csaknem 80 százalékát, s ennek törvényszerűségeit most kezdjük megérteni.
 

A kozmológiában a sötét energia tehát az a feltételezett energiaforma, mely az egész világegyetemben jelen van, és erős negatív nyomást fejt ki. Az általános relativitáselmélet szerint a negatív nyomás nagy távolságokon a gravitációs vonzást semlegesíti. Ez jelenleg a legelfogadottabb elmélet annak a megfigyelésnek a magyarázatára, hogy a világegyetem gyorsulva tágul.
Két lehetőséget ismerünk a sötét energia magyarázatára. Az egyik a kozmológiai állandó, egy konstans energiasűrűség, amely egyenletesen tölti ki a teret, a másik a kvintesszencia, egy dinamikus erőtér, melynek az energiája térben és időben változhat. A sötét energia kifejezés Michael Turner kozmológustól származik.
 
Ez a sötét erő vagy energia azonban az egész világunkban jelen van, így homeopátiás szerek készítése az energia-kvantumok segítségével történhet. Az oldószer legtöbbször víz vagy alkohol, melyekről jól tudjuk, hogy paramágnesesek, ezáltal a hígítás során molekuláik közül hiányzó anyag rezgése sokáig ottmarad. Az oldat klasztereinek mintázata viszont sérül a hőmozgástól és a mágneses hatásoktól. Ezért nem szabad fénynek, melegnek kitett helyen, ill. mágneses tulajdonságokkal bíró tárgyak (mobil, mikro stb.) mellé tenni a homeopátiás készítményeket.

A sötét energia úgy is elképzelhető, mint egy szövet, aminek szálai mentén „kristályosodik ki” az anyag, melynek törvényszerűségeit talán a fraktálszámokkal lehet leírni, megfejteni.
 
A fraktálegyenletek megmagyarázzák, miért épp ilyen vagy olyan egy hópihe, amelyek sohasem ismétlik magukat. Ennek oka, hogy a sötét energia, a gravitáció és a mágneses erővonalak között a térben mindig más erők hatnak a mágnesként viselkedő vízmolekulákra. Ezek a fraktál erők, mintázatok alakítják ki a DNS némának tartott ún. „junk” (hulladék) szakaszait, amikről ma már tudjuk, folyamatosan változnak a sejt életében, segítve annak „tanulási” funkcióját, ami egyúttal az adaptáció, az alkalmazkodás és az evolúció, a fejlődés mozgatója is.
 
Nézzük, hogyan lehet gyógyítani energiával!

 

Könyvajánló

Rajongásom Szent-Györgyi Albertért megalapozottnak tűnhet, s talán megérti a kedves olvasó, hogy miért ő az egyik példaképem sokszínűsége, zseniális képzelőereje, következessége és humanitása miatt, ha elolvassa bármelyik életrajzi könyvét, melyek közül most Ralph W. Moss Szent-Györgyi Albert című művének harmadik kiadásából ragadok ki egy idézetet. (Ralph W. Moss szakterülete a rákkutatás valamint az alternatív medicina. Tagja az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetein belül működő Alternatív Medicina Program tanácsadó testületének. A könyveket Bakács Tibor fordította.)

"Nem kell mindent tudni, ami a könyvekben van, de azt igen, mit melyik könyvben keress!?" Dr. Szent-Györgyi Albert

Kedves szakmabeli és laikus Olvasó!

Bizonyára Önnek is vannak kedvenc olvasmányai, amik talán egy életre szóló élményt, ismeretanyagot, felhőtlen élvezetet vagy sarokkövet jelentenek egyúttal. Talán csak a könyv illatára emlékszik, mint én a "Winnetou"-éra, a rácsodálkozás érzésére, mint ami a "Mi világunk" kapcsán ért engem. Engedje meg, hogy ajánljak olvasásra néhány érdekes kötetet.

Bőrgyógyászként nem lenne muszáj olyan témákkal foglalkoznom, ami nem a "szakmai kompetenciám". Nem tudom viszont megállni, hogy azokról a dolgokról is véleményt alkossak, s azt előadásokon vagy épp a honlapomon meg ne osszam az érdeklődőkkel. Nem vagyok polihisztor, de igyekszem a tudást úgy szívni magamba, mint szellemi életem "csúcsán", a gimnáziumi években. Osztályfőnököm, Dr. Kovács László, akitől a biológiát tanultam, arra tanított, ne legyek "szakbarbár", aki csak szűkebb ismeretekben, specializáltan tud elmerülni hivatása kapcsán.

Egyéni szerencsém, hogy megtehetem, és kitekinthetek a tudomány számos szférájára, s kíváncsiságom éppoly kielégítetlen, mint 30-40 évvel ezelőtt. Nem esik nehezemre új információk befogadása, meglepő felfedezések megértése, a régi és új igazságok szintézise. Hogy ez sikerült, azt a sok-sok olvasásnak köszönhetem, melyre Önt is bíztatom. Ezen az oldalon kedvenc, tudatformáló könyveim ajánlom mind a szakmájukból kitekintő kollégáknak, mind az érdeklődő laikusoknak.